Az idei első futamon nem voltam ott, de ma eljutottam.
Amikor odaértem, mindenki kint volt a parkolóban és le volt függönyözve a bejárat. Azt mondták még nem ért véget a felnőtt 18-as karikás film forgatása. Azt hittem viccelnek, de aztán lassan a "művészbejárón" keresztül kijöttek a művésznők. Ment erősen a poénkodás, hogy fehér foltokon meg ne csússz, meg biztos jól felgumizták a pályát. :) Aki ismerős egészen véletlenül nemsoká belebotlana egy gokart pályához hasonlatos helyszínen játszódó filmbe, az láthatja, hova járunk. Lehet nem azt fogja nézni, hogy az a hátsó mennyire trükkös kanyar.
A kezdeti várakozás után toltuk a gépeknek erősen. A forgatás miatt nem mentek egész nap a gépek, szóval be kellett őket melegíteni rendesen. Az első menet elég xarul is sikerült.
A második menetben kifogtam a 11es gépet, na annak lehetett tolni rendesen. :) ( Kevés az a 8 perc :( ).
A harmadik körben a 9eset kaptam, na annak aztán hiába nyomtam, a közelébe se jutottam az előző időimnek.
Azé íííízirájder és qvajó este vót öcsém. :)
Ismét köszönet Steve-nek a szervezésért. Simán megérte az 5400 pénzt ez az este.
Mike decemberben fényképezett, amikor megnyertem galád módon az évadzáró futamot. Most megígérte, hogy feltolja a képeket a netre. Szóval hamarosan képek is lesznek!
2009. február 11., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


3 megjegyzés:
azért egy kis vazelint nyomhattak volna az élesebb kanyarok bejárati ívéhez... :)
Nincs kizárva, hogy megtették, mert néhol az átlagosnál sokkal jobban csúszott a pálya. :)
Az Igen, talan igy
Megjegyzés küldése