Idén csak most sikerült időt szakítanom egy kis gokartozásra, pedig a gokartozás jó! :)
Gin már egy ideje járogat a baráti társaságával és most úgy jött ki a lépés, hogy végre én is el tudtam menni. A fene se gondolta, hogy ők ilyen komolyan nyomják, de volt rendesen selejtező, elődöntő, meg döntő is.
Két csoport volt. Az egyikben a rutinosabb játékosok, akik egyből 200as gépekkel tolták és mi, akik még vagy nem jártunk a pályán, vagy kevésbé voltunk bátrak. ( A 200asokkal körözéshez a 160as osztályban meg kell futni egy szintidőt. )
Gin-nel ránk nem jellemző módon sikerült kicsivel a többiek előtt odaérni. Én még nem jártam a pályán, ezért gyorsan nyomtunk egy 8 perces menetet. Az elején a sok kihagyás és az ismeretlen pálya miatt bénáztam is rendesen. :) Gin meg jól ki is használta, szépen kipakolt a pályáról... Aztán a végén csak egy kicsivel ugyan, de a 8 perc végén jobb időt futottam, mint ő. :P
Megérkeztek a többiek is. Szabályismertetés, kamillázás, miegymás... A selejtezőből sikerült sikerült a legjobb idővel továbbjutnom. Yesss!
Eztán elég sok pihenő volt, mert ment a másik csoport is és nálunk selejtező, vigaszág, stb...
Az első győzelem hozta, hogy egyenesen a 160as kategória elődöntőjébe kerültem. Mielőtt elindultunk volna a gokartokat igazgató srác megkérdezte, hogy nem akarunk-e 160-as helyett inkább 200as gépekkel menni? Jóhogy, hogy akartunk. :) Gondolom elege volt belőle, hogy egyik gép leállít, másik beindít és így sorban... Ezeket a gépeket sokkal jobban lehetett kezelni miután bemelegedtek rendesen a gumik. Ízirájder volt rendesen. Naná, hogy innen is a legjobb idővel kerültem a döntőbe. ;)
Eztán a mi csoportunkban már csak hárman maradtunk, szal a dobogó már biztos volt. A végén kissé meglepődtem, mert galádul bepofátlankodtam egy baráti társaságba és még meg is nyertem a versenyt a kisebb kategóriában. :)
Volt dobogó, oklevél, pezsgő, minden ahogy kell... Ha nem utáltak meg, szerintem simán megyek legközelebb is, ha szerveznek Istvánék hasonlót.
Gyanítom legközelebb már a profibb kategóriában nehezebb lesz megismételni a győzelmet. Asszem 6-7 tizeddel maradtam le az ottani győztestől, ami nem kevés... :( Node majd kiderül. Akkor talán jön majd Timi is, mert nagyon jó móka ez a gokart, csak ne lenne utána akkora izomláza az embernek. :)
Képek később talán lesznek... Ízirájder!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


1 megjegyzés:
Gratulálok, ügyes voltál!!! Reszkess Sumi, jön Yloz, és lenyom, mint vak a poharat. :)
Megjegyzés küldése